Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat

Nyíregyházi tanítók

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban található a Nyíregyházi Ágostai Hitvallású Evangélikus Tanító Egyesület jegyzőkönyve, amelybe Nagy Sámuel a rendelkezésére álló információk alapján megírta az 1873-ig itt működő tanítók életrajzát. Az utána következő tanítóköri tagok pedig saját kezűleg vezették be önéletrajzukat. A könyv nem teljes, hiszen egyrészt az újabb időkből nem tartalmaz minden tanítót, másrészt a könyvben szereplők közül jó néhány életrajza hiányos, illetve vannak, akiknek csak a működési idejük kezdetét tudjuk. Ennek ellenére mégis értékes forrása lehet a nyíregyházi evangélikus oktatás történetét kutatóknak.
Az adatbázisba feldolgoztuk a tanítók nevét, működési idejük kezdetét és végét, születési idejét, helyét (község/város és vármegye), tanulmányai helyét, halálozásának idejét és helyét. Az egyes adatlapokhoz link formájában csatoltuk a jegyzőkönyvben szereplő életrajzot.
Térképpel illusztráljuk a tanítók származási és tanulmányaik helyét. A hetvenegy kötetben szereplő közül ötvenötnek ismerjük a születési helyét, ötvennégynek pedig tanulmányai helyszínét. Az alábbi térképen kékkel a tanítók születési, lilával tanulmányaik helyét jelöltük. A tanulmányoknál felsoroljuk az egyes tanítóhoz tartozó összes helyszínt, amelyek közül vastagon szedtük a megjelöltet. Javasoljuk, hogy az áttekinthetőség miatt nyissák meg új lapon, ahol a jelölők dátum szerinti listában megjelennek.

Névsorrend változtatás Működés kezdete Működés vége Születési hely Hivatkozás
Nagy Lajos 1861 1868
Nagy Sámuel 1831 1875 Nyíregyháza
Nandrássy D. Aurél 1884 Restér
Neumann Jenő 1901 Battonya
Ozvald József 1884 Ababújszántó
Palánszky Sámuel 1861 1861
Papp István 1763 1793 Eperjes
Pataky Lajos 1894 Nyíregyháza
Pazár István 1869 1903 Osgyán
Petrikovics Pál 1889 Nagyléta
Porubszky János 1763 1764
Prisztauka Lajos 1886 1926 Ipolynagykér
Raisz Gusztáv 1850 1851 Tótlipcse
Ruhmann Andor 1876 Németlipcse
Ruzsa Endre 1872 Gice
Scholtz Ottó 1901 Leibic
Schön Dániel 1883 Abaújszántó
Sefarovszky József 1872 1873
Smiczer Ágoston 1888 Szepesolaszi
Stofan György 1825 1841 Hermanfalva

Képajánló

77_1_23_RomKathTemplom_1932

Menü

Belépés

Az oldal üzemeltetője