Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK
NYÍREGYHÁZÁN A 18–20. SZÁZADBAN
 
 
Az az épített környezet, ami napjainkban körbevesz bennünket, településünk múltjának sajátos tükröződése. Az utolsó félévszázadban épült modern városszéli lakótelepektől a múlt századot idéző épületekkel rendelkező központ felé indulva haladunk vissza a múltba. Egy-egy utca, ház, park, szobor visszaidéz egy-egy korszakot, és őrzi az emlékét annak a történelmi szituációnak, stratégiának, gondolkodásmódnak, szemléletnek, divatnak, amelynek eredményeképpen létrejött.
 
Nyíregyháza hol spontán, hol tudatos, hol csak a hagyományokat követő, hol a lakossági igényeket kielégítő, hol a politika által irányított, hol egyedi, hol uniformázálásra törekvő településfejlesztési stratégiáját a különböző korszakokban más-más célok motiválták és más-más körülmények határozták meg.
 
A mai városfejlődés szempontjából korszakindítónak az impopuláció éveit tarthatjuk. Amikor 1753–1754-ben Károlyi Ferenc hívására szervezett telepítés keretében megérkezett a közel kétezernyi, főként szlovák evangélikus lakos, az elsődleges cél az élettér megteremtése volt. Nem pusztahelyet kellett lakottá tenni, hiszen az előző évtizedekben népesnek mondható település volt Nyíregyháza: 400-500 fő is élt itt. A „hadak országútjában” fekvő település gyakran változó tulajdonosai azonban nem sok gondot fordítottak a lakosvédelemre, így a súlyos terhek elől sokan elmenekültek. Az üresen maradt házakat, amelyeket elfoglalhattak az új lakók, azonban „keresztül-kasul” építették és átláthatatlanok voltak a korszak egyik legfontosabb feladatát, az adóösszeírást végzők számára. Ennek kiküszöbölésére az új utcákra és az újonnan épített házakra az elöljáróság külön figyelmet fordított. Az ide telepítetteknek a földesúr udvarbírája „szép sorban egyforma telkeket mért ki”. A folyamatosan érkező és a későbbiekben külön háztartásra menő fiatalok is csak az elöljárók által kijelölt telkeken kezdhettek építkezésbe. A korabeli „stratégia” másik fő elemét a legnagyobb kárt okozó tűzvész elleni védekezés jelentette: a sűrű, zegzugos utcák felszámolása mellett a fakémények tiltása, kapitányvíz kötelezése majd az éjjeli őrök, valamint a tűzoltásban a céhek feladatának meghatározása mind azt a célt szolgálta, hogy minél inkább óvják értékeiket.
 
Az impopulációs években született, településfejlődésre is hatással lévő határozatok közül társadalomtörténeti aspektusból figyelmet érdemel az, hogy törekedtek az új lakosok homogenitásának megtartására: minden betelepülő azonos nagyságú lakótelket kapott, ehhez a széles határban annyi szántót foghatott fel, amennyi a művelési képessége volt. A szabad adásvétel miatt ez a terület később gyarapodhatott és csökkenhetett is, de nem engedték a birtokaprózódást és a birtokkoncentrációt: 1 kötélaljtól tovább osztani, vagy 6 kötélaljtól tovább növelni a művelhető területet nem lehetett. Ez az elv a gyakorlatban azonban csak a 19. század közepéig volt tartható.
 
Nyíregyháza várossá fejlődését sajátosságai is meghatározták: a migrációs kibocsátó terület a Felvidék volt. Két út vezetett Nyíregyházára: a szervezett telepítés során 18. század közepén a felvidéki településekről Pest majd Békés megyében vándoroltak gyermekei, unokái jöttek Nyíregyházára, a másik út pedig a közvetlen migráció: a század végén a felvidéki városokból jött a közel háromszáz kézműves mester és legény döntő része. Mindkét térség hatása érvényesül Nyíregyházán: az igazgatás és a gazdálkodás rendjét az 1750-es években békési mintára alakították ki, a joggyarapításban, a modern pénzügyletekben, a kölcsönökfelvételben pedig a mintát és a segítséget a felvidéki városok jelentették. A kapcsolati háló az impopulációs évszázadban a Felvidék felé a legsűrűbb. Ide kötik a város lakosságát a rokonok, a hitelezők, az egyházi és oktatási centrumok.
 
Ez a hatás talán a legerősebben egy nem mindennapi célkitűzésben csúcsosodik ki. 1802-ben ugyanis a félévszázada alakult, több mint 8 ezresre nőtt, vallásában, nyelvében, jogállásában viszonylag heterogén parasztközösség elhatározta, hogy lépéseket tesz a szabad királyi várossá válás felé. Bár a nagy álom nem vált valóra, de a cél meghatározta Nyíregyháza 19. század első évtizedeinek mindennapjait. A közösség gazdálkodásának iránymutatója a pénzen történő megváltakozás megvalósítása lett, az elöljáróság pedig arra törekedett, hogy mind a város kinézete, mind belső élete méltónak találtassék a királyi kegyre.  
 
 
 
 
Mert bár népes volt a település és rendelkezett minden korabeli oppidumi jellemzővel, városnak azonban nemigen volt mondható. Az újratelepítés időszakától formálódó község a középkori településre épült rá. A központban álltak a helyi társadalom életét meghatározó középületek: a templomok és a hozzájuk tartozó paplakok és iskolák. (A betelepülés után újonnan emelt első középület a nádfedeles evangélikus templom. Bár ezt le kellett bontani, de helyette 1786-ban új kőtemplomot építhetett az akkor már a lakosság közel 80 %-át alkotó evangélikus gyülekezet. A templom közelében volt a parókia és az iskola telke. Az elemi mellett 1806-ban indult el a tanítás a professzori iskolában négy évfolyammal.)
A centrumkörben állt a két földesúr, a Dessewffyek és Károlyiak udvarháza A közelében vásárolták meg 1761-ben az első községházát, majd építették fel a helyén 21 év múlva az első városházát.
 
A centrumkör szélén (a mai megyeháza helyén) állt a vármegye quartélyháza, a kapitány háza és a lőporraktár – merthogy a városra jelentős mértékben hárult a katonatartás terhe. Ennek közelében építtették fel a Károlyiak 1772-ben a Nagyvendégfogadót, amely alkalmas volt az utazók – köztük a település földesurai és megbízottjai – elszállásolására, ellátására, de arra is, hogy a vándortársulatok előadásokat tartsanak benne. A korabeli élethez hozzátartozó malmok, mészárszékek, ser- és pálinkafőző házak, kocsmák, a patika, a különböző felekezetek számára szolgáló városszéli temetők is mind a centrumkör körül álltak.
 
A 19. század elejétől az 1803-ban egyik, majd 1824-ben másik földesuruktól is pénzen megváltakozott szabadalmas mezőváros különféleképpen igyekezett „csinosítani” a környezetét. Az utcák rendjére az úriszék megszűnése után a jogkörét átvevő választott közönség, 1812-től pedig külön tisztségviselő, az utcainspector felügyelt. 1822-ben megalakult a városszépítő bizottság is, amely először kapja feladatul a városfejlesztés „kimódolását”, a városias külső kialakítására, az építkezés rendjére, a tisztaság megtartására való odafigyelést. A bizottság nemcsak arra ügyelt, hogy a lakosok ne hordják az utcára a szemetet, hanem arra is, hogy ne tárolják a kapu előtt a tűzifát, udvaraikban pedig a szalmakazlat. Azokat pedig, akik házukat nem az utcasorba illeszkedve építették vagy tűzveszélyes fakéményt csináltak tégla helyett meg is büntethették.
 
1830-as évektől már hosszabb távú stratégia mentén történik a városépítés: közköltséget is szántak arra, hogy a Sexty András hites vármegyei mérnök, nyíregyházi lakos tervei alapján indított „regulatiójához” portákat vegyenek meg és így a hosszú utcákat közökkel kössék össze. Az utcák „rendes szabályozására” 1840-ben készült el Hudatsek Pál mérnök terve.
 
Bár szabad királyi város nem lett Nyíregyháza, de 1837-ben különleges kiváltságot kapott. Az országosan is ritka státusz az elöljáróságot arra inspirálta, hogy a kiváltságos mezővárossá válás mind szembetűnőbb legyen. Ennek első jele, hogy 1842-ben újabb, modernebb városházát terveztettek Povolny Ferenc debreceni építő mesterrel. A városközpont boltokkal, üzletekkel bővült, amelyek előtt a könnyebb megközelítés érdekében 1844-ben elkészültek az első kőjárdák és felállították a számukra is biztonságot adó utcai lámpákat. A „földszintes városban” mind több „polgárház” épült. (Sulyán Józsefné 1843-ban emeletes házát örökített utódaira.)
 
 
A város szépítése mellett törekedtek arra is, hogy az egészségre káros tímárok és a repcemalom kikerüljön a lakótérből, így ezek építésére már csak a város szélén adtak engedélyt. Megkezdték a mocsarak lecsapolását, és több kísérletet tettek jó minőségű vizet adó kút fúratására.
 
A lakókörnyezet urbanizálódása párhuzamosan ment végbe a társadalom városiasodásával: mind több értelmiségi (papok, tanítók, orvosok, ügyvédek), továbbá iparosok, kereskedők telepedtek itt le. A polgárosodó mentalitásnak is felfedezhetőek az első szárnypróbálkozásai. A „pallérozódásra” olvasótársaság alakult, majd felépült a Kaszinó, amelynek már olyan könyvtára volt, ahova országos lapot is járattak.
 
A sajátos fejlődést 1848 országos mederbe terelte a történelem. A társadalmi rend megváltozásával Nyíregyháza különleges privilégiuma is elvesztette korábbi jelentőségét. A fejlődés/fejlesztés irányát, dinamizmusát ezután elsősorban a lokális érdekeknek az országos gazdasági fejlődéshez és politikai élethez való igazítása határozta meg. Az első reményteljes gazdaságélénkítő az 1858-ban befutó vonat volt. A nagy jövőt ígérő vasúti közlekedés érdekében hamar felépült az állomás, valamint az utazók kényelmét szolgáló étterem és vendéglő.
 
 
A gazdaság élénkülésével szükség volt pénzintézetekre: 1862-ben Lónyay Menyhért kezdeményezésére megalakult a Nyíregyházi Takarékpénztár, majd megkezdte munkáját az Osztrák-Magyar Bank és az Agrár Takarékpénztár. Sorra nyíltak a gazdag árukínálattal rendelkező, magukat termékeken, nyomtatványokon és újságokban is reklámozó üzletek: a kibővülő centrumkörben fűszer- és vegyeskereskedések mellett rőfös üzletek, gépkereskedések, könyv-, papír-, ékszer-, bútorboltok nyíltak. Pavlovits Imre üzlete választékával kiemelkedett a kis boltok közül, igazi városias boltként tűnik fel. „A szabolcsi mágnások, nagybirtokosok bevásárló helye volt ezen a maga nemében páratlan üzlet. A legdrágább férfi divatcikkek, ingek, nyakkendők, kesztyűk, nikkel és ezüst evőeszközök, vadászfegyverek, revolverek, külön férfi kalaposztály, külön helyiségben a legdrágább, legfinomabb cipők, ismét egy helyiségben porcelán- és üvegszervizek, lámpák, mindenből a legjobb, a legdrágább, külön osztálya volt a gazdasági cikkeknek, terményzsákok, ponyvák, olajok stb. nemkülönben amerikai varrógépek (ekkor még nagy újdonság). Majd a fűszerosztályon a legfinomabb árúk, amikhez a többi akkori fűszeres hozzá sem mert nyúlni. Mindenütt rend, pedánstisztaság, ragyogott a hatalmas üzlet, s benne az ősz, göndörhajú, finom, elegáns öreg Pavlovits Imre s az ő válogatott, szép, művelt és udvarias fiatal segédei.”
 
A század utolsó harmadának fejlődését szintén a jogállásokban bekövetkezett változás determinálta jelentős mértékben. Bár most sem sikerült a nagy álom: a törvényhatósági jogú várossá válás, de a rendezett tanácsú Nyíregyháza lett az újonnan alakult törvényszék székhelye. Megfelelő épület híján 1871-ben a királyi törvényszéknek, a járásbíróságnak és a telekkönyvnek a városházán adtak helyet, míg a boltokat magába foglaló koronaházat börtönné alakították. A harminc éve épült földszintes városházát bővítették és emelet ráépítéssel modernizálták, hogy az új hivatalok mellett 1873. február 27-től az elöljárók a városhoz méltó „emeletes palotá”-ból intézhessék a város ügyeit. 1876-ban a megye közigazgatásának a központjává is Nyíregyháza vált. Az új megyeháza felépültéig befogadták a városházára a vármegyei tisztviselői kart is.
 
 
1891-ben átadták a törvényszék új emeletes épületét és a fogházat, 1893-ban pedig új alcentrumot nyitva a megyeházát. A hivatalos helyiségek és a nagyterem mellett helyet kapott itt a levéltár, a könyvtár, az államépítészeti hivatal és a régészeti múzeum is.
 
 
 
 
A hivatalok ide költözésével változott a városi társadalom is. Az új igényekhez alkalmazkodva épült fel a kőszínház, a városi gőz- és kádfürdő, a huszárlaktanya, az egyesületek és testületek székháza.
 
Megújultak, bővültek a templomok, az iskolák. Elkészült a megyeházát is megálmodó Alpár Ignác által tervezett 42 szobás Korona szálloda, 1898-ban pedig a 288 ágyas közkórház.
 
A városfejlesztési stratégia ekkor leginkább a városra koncentrált, a határbeli szállásokon változatlanul, háborítatlanul folyt az élet. A különböző társadalmi osztályokból és rétegekből álló helyi elit széles látókörű, információs ismereteit a személyes tapasztalaton, a széles körű levelezésen túl a hazai és külföldi híreket is közlő sajtótermékekből bővítette. Igyekezett haladni a korral. Ezért szorgalmazták a „divatba jött” parkok, sétányok, ligetek kialakítását, azok híres személyiségekről (Széchenyi, Erzsébet királynő) való elnevezését. Az evangélikus főgimnázium diákjainak még játszótér létrehozását is engedélyezték.
 
1899-ben felavatták az első köztéri alkotást, Bessenyei György szobrát, amelyet a 20. században aztán számos más alkotás – közte, mint sok más városban, 1912-ben Kossuth szobra – követett.
 
A város ebben az időszakban újra felfedezte a Sóstó környékében rejlő – ma azt mondanánk, hogy turisztikai – lehetőséget is. Erdei sétautakat alakítottak ki és folyamatosan fejlesztették az 1827-ben készült fürdőházat és környékét. A vendégek fogására alkalmas szállodát építettek. A század elején közkedvelt kirándulóhelyen – amelyet már villamossal is el lehetett érni! – megfordult sok, a városba érkező híresség.
 
A városiasodáshoz hozzátartozott a magánházak jellegének formálása is. Nyíregyháza több szabályrendeletet adott ki. Egy 1888-ban keltben megtiltották a zsidely- és nádfedést. Az 1899-ben jóváhagyott, majd többször módosított építkezési szabályrendelet pedig négy építési övezetre osztotta várost. Az első kettő, amely a városháza, megyeháza környezete, ahol már nem lehetett csak egy vagy kétemeletes házat építeni, amelyet fal- vagy vasrács kerítés vett körül. A megfelelő nagyságú telken a higiéniára is ügyelő istállók voltak csak emelhetőek. De az egész városban meghatározták az építmények helyét, nagyságát, anyagát, figyelve a tűzveszélyre, a csatornázásra, a szomszédok jogaira, a szemétgödrök, árnyékszékek egészségügyi kihatásaira, valamit arra is, hogy ne legyen egy ház sem kirívó színű.
 
 
 
A városi életben mind nagyobb szerepet kapott a kereskedelem, és az információáramlásnak is új útjai formálódtak: a személyes találkozás, a migráció, a legényvándorlás, a piacok és vásárok, vándorkereskedő teremtette hírhozást és -vitelt kiegészítette az 1700-as évek végétől működő posta, amellyel az 1846-ban megnyitott távíró 1883-ban egyesül. Sőt, 1896-tól már telefonálni is lehetett. 50 előfizető volt szükséges a vonal kiépítéséhez. „Többen két számot is jegyeztek, hogy lehetővé tegyék a nagyszerű intézmény létesítését.” A technikai fejlődés a jövőképet is befolyásolta.
 
A város 20. századi sorsát azonban más irányba terelte, ráadásul néha megtorpanásra késztette a történelem. Azt a fajta, több évtizedet magába foglaló szakaszok alkotta fejlődést, amely 1914-ig jellemezte, felváltotta a rövid ciklusokból álló, gyorsabb, intenzívebb periódus, amelyekben a célok és stratégiák a helyzettel együtt változtak. Egyedi színt az olyan évek adnak, mint az 1924. Ekkor az örökváltság 100. évfordulójának megünneplése megpezsdítette az életet: az ünnep tiszteletére kicsinosították a várost és nagyszabású kiállítást, vásárt rendeztek.
 
A 20. század második felében a háborúk utáni újjáépítés során Nyíregyháza is „haladt a korral”: megjelentek az emeletes panelek, a lakótelepek, majd a következő építési sávban kialakul a sorházas-családi házas kertvárosi negyed. A gyárak, az áruházak, a köz-, pénz- és oktatási intézmények, a szállodák újonnan emelt épületei hol betolakodtak, hol beilleszkedtek a lakókörnyezetbe. A stratégiákat hol a városvezetés, hol a politika, hol a lakossági szükségletek irányították, formálták. Egy-egy új álom megvalósulásáért időnként áldozatot is kellett/kell hozni, így lassan egyes városrészek átformálódnak, eltűnnek.
 
 
 
A „modernizálódás” elengedhetetlen. Az integrált városfejlesztési stratégia az élhetőséget, a turizmus élénkítésére való odafigyelést, a közfeladatok változásának a követését is fontosnak tartja. Ma már térköves városközpont, kerékpárutak, nagyáruházak és élményfürdő nélkül el se képzelhető Nyíregyháza. De szerencsére azért virágos terek, tiszta utcák, emlékpontokat felidéző, esztétikai élményt nyújtó köztéri alkotások, felújított régi házak, kulturális rendezvények, közgyűjtemények, múzeumfalu és állatpark nélkül sem. Egy nemrég tartott konferencián Meggyesi Tamás, a BME professzora mondta, hogy Nyíregyháza hazánk egyik legszebb városa. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a dinamikusan fejlődő megyeszékhelynek stratégiája tervezése során figyelembe kell vennie az úgynevezett sétatudományt. Reméljük, hogy aki a városon végigsétál, az nem csak az épületek egymásutániságára, hanem az utcák hangulatára, a közterületek kulturáltságára, a múlt értékeinek megóvására, ezáltal történelmünk ápolására is felfigyel – és ha így van, akkor észre kell vennie a Városvédő Egyesület negyedszázados munkáját, amit ezúttal is köszönök minden lokálpatrióta nevében, amihez ezúton is szívből gratulálok és kollégáim nevében is további sikereket kívánok.
 
 
Kujbusné Mecsei Éva

 

Képajánló

T_553

Menü

Belépés

Az oldal üzemeltetője